(0)

Intermuzika Music School

Zenélni, zenélni zenélni!

Négy tantermünkben kötetlen és egyéni óraszámban, korhatár nélkül, gyorsan és sikerorientáltan képezheted magad magántanárainknál. Évente kétszer a nagysikerű Intermuzika Zeneiskola Tanévzáró -n profi szólistákkal és az iskola hallgatóival összepróbált zenekarral léphetsz fel 300 ember előtt.

Tanórák: minden hétköznap 10-től 20 óráig megbeszélés szerint 

Jelentkezés e-mailben: zenesuli@intermuzika.hu

vagy telefonon a 06(1) 239-9756 -os számon!

  


Tanár: Szappanos György

Pályája kezdetén Babos Gyula zenekarában játszott, majd többek között a Tátrai Band-et, a Boom-Boom együttest erősítette. 2003-ban együttesével Emerton díjat kapott. A modern basszusgitár játék nagymestere, élvezetes gyakorlati oktatás minden szinten.

 

Tanár: Kovács Zoltán

A Depresszió zenekar és Leander Akusztik basszusgitárosa vagyok, 1999 óta aktívanveszek részt a magyar zenei életben. A Kőbányai Zenesuli, ezen belül Csejtei Tamás és Ullmann Ottó növendéke voltam 2002-től 2005-ig. Célom, hogy a zenélés öröm legyen-akár hobbi, akár hivatás a cél. Az órákon ötvözzük a klasszikus és a modern zenei felfogást, és a zenei stílusokat is a keményrocktól a laza popzenéig.

Tanár: Szabó Károly

Gyermekként, négy éves koromban kezdtem el zongorázni. A Hubay Jenő Zeneiskolában klasszikus zenét, az Erkel Ferenc Zeneiskolában pedig jazz zongorát tanultam. Hamar a könnyűzene felé fordult az érdeklődésem, az általános iskola végén már zenekart alapítottam, ahol saját számokat játszottunk. A jazz zenében szerzett tapasztalataimat a pop és rock műfajokban kamatoztattam. Később több, mint egy évtizedig játszottam a R.E.E.D Only Roland hangszereket bemutató zenekarában. Magán úton és a Gitármánia és Zenei Továbbképző táborban is tanítottam és tanítok a mai napig is billentyűs hangszereket, zeneszerkesztést. A tanári diplomámat Ének-zene szakon szereztem meg. Zenés produkciókban főleg, mint billentyűs, zenei vezető, music supervisor és/vagy hangszerelő működöm közre.

Egy pár zenekar, amelyben játszottam: Cosmic Debris Zappa Emlékzenekar, Soulblaster, Akimer, Karácsony János zenekara, Talamba, Back II Black, Elixir Showband, V-tech Band, Kefír, Tea. Színházi munkáim közül néhány: Szolnoki Szigligeti Színház, Győri Nemzeti Színház, Musical Színház, Jászai Mari Színház, Körúti Színház. Hangszerelő, zenei vezető: Körúti Színház, Szolnoki Szigligeti Színház Zeneszerző: Körúti Színház, Buzogány Béla Színháza.

 

Tanár: Szebényi Dániel

A Kowalsky meg a Vega zenekar és az Eletrick Shock billentyűse, illetve a Random Trip mellett magyar és külföldi zenekarok állandó közreműködője. 5 éves kora óta foglalkozik billentyűs hangszerekkel, 2014-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz-zongora szakán. 2019-ben a Petői Zenei díj Év billentyűse és a HANOSZ Öröm a zene díj Év zenésze díjazottja. Karrierje során rengeteg zenei környezetben megfordult, aktívan koncertezik és vesz részt különböző stúdió munkákban.


Tanár: Rékasi Attila

2006-ban végeztem a Köbányai Zenei Stúdióban,ahol Sramkó János tanítványaként kerültem közelebb a jazz,a latin és más általam addig nem ismert zenei műfajokhoz. 
A gimnáziumi éveim alatt megalakult zenekarommal,a SUBSCRIBE-val (ami azóta is a fő zenekarom) első lemezünk, Sanity has left the building cimmel, 2004-ben jelent meg. 
2008-ban pedig FONOGRAM díjat nyertünk el a második nagylemezünkkel, a hazai modern rock/metal kategóriában. Azóta is számos hazai és külföldi fesztivál / rendezvény résztvevői vagyunk a SUBSCRIBE-al és a RAGE AGAINST THE MACHINE TRIBUTE -THE GUILTY PARTIES együtteseimmel. Azok a dobolni vágyók,akik hozzám járnak,a könnyű zene különböző műfajaival ismerkedhetnek meg és egyúttal a saját stilusukat is felfedezhetik!
subscribe.hu/promo
facebook.com/subscribeband



Tanár: Kékkői Zalán

Zalán a Kőbányai Zenesuli első évfolyamának tagjaként, 2001-ben végzett. 2018 óta a Beatrice gitárosa. Korábban, 12 éven át játszott Ákos zenekarában és 4 éven keresztül volt Varga Miklós csapatának tagja. A könnyűzene mellett, több nagysikerű produkciónak is résztvevője (Megasztár, Beatünnep, Hair, István a király, Shrek, Passió XXI, Tied a világ). 
2015 óta a Zenezóna Művészeti és Oktatási Közhasznú Alapítvány Kuratóriumának elnöke. 
2017-ben Öröm a zene, 2018-ban Artisjus Előadói díjjal jutalmazták munkásságát. 

Mike Gotthard - Gitár

Gotthárd Mihály a magyar fiatal gitáros generáció kiemelkedő egyénisége. Számtalan helyen találkozhattunk már nevével, többek között az Ocho Macho zenekar gitárosaként, jazz és fusion zenekarok közreműködőjeként, valamint pop előadók mögött session zenészként is.
Zenész családba született Zalalövőn, így korán megismerkedett hangszerével. Kezdetben autodidakta módon kezdte elsajátítani a blues és rock zene alapjait, majd magántanárai Zsoldos Báró Zoltán és Mohai Tamás segítettek neki ebben. 2011-ben felvételt nyert a Liszt Fernc Zeneakadémia jazz gitár szakára, ahol Babos Gyula, Horányi Sándor és László Attila kezei alatt formálódott tovább. Gitárjátékában keveredik a blues érzelmessége, a jazz improvizativitása, a rock energiája és a funk ritmikája.
 Számtalan hazai produkcióban működött közre és az elmúlt éveket folyamatos  turnézással töltötte. 2015-ben az év felfedezettjének választotta a HANOSZ a magyar hangszeresek országos szövetsége. Első szóló albuma 2016 őszén jelent meg Intellectual Brutality címmel, melyen olyan neves muzsikusok működnek közre mint, Gary Willis, Scott Kinsey, Borlai Gergő, Anton Davidyants, Federico Malaman, Barabás Tamás és Szebényi Dániel.
A lemez megjelenése óta több külföldi és hazai jazz fesztiválon megfordult formációival, ahol hatalmas sikereket arattak.

Mike Gotthard - Gitár
Mike Gotthard azaz Gotthárd Mihály a magyar fiatal gitáros generáció kiemelkedő egyénisége. Számtalan helyen találkozhattunk már nevével, többek között az Ocho Macho zenekar gitárosaként, jazz és fusion zenekarok közreműködőjeként, valamint pop előadók mögött session zenészként is.
Zenész családba született Zalalövőn, így korán megismerkedett hangszerével. Kezdetben autodidakta módon kezdte elsajátítani a blues és rock zene alapjait, majd magántanárai Zsoldos Báró Zoltán és Mohai Tamás segítettek neki ebben. 2011-ben felvételt nyert a Liszt Fernc Zeneakadémia jazz gitár szakára, ahol Babos Gyula, Horányi Sándor és László Attila kezei alatt formálódott tovább. Gitárjátékában keveredik a blues érzelmessége, a jazz improvizativitása, a rock energiája és a funk ritmikája.
Számtalan hazai produkcióban működött közre és az elmúlt éveket folyamatos turnézással töltötte. 2015-ben az év felfedezettjének választotta a HANOSZ a magyar hangszeresek országos szövetsége. Első szóló albuma 2016 őszén jelent meg Intellectual Brutality címmel, melyen olyan neves muzsikusok működnek közre mint, Gary Willis, Scott Kinsey, Borlai Gergő, Anton Davidyants, Federico Malaman, Barabás Tamás és Szebényi Dániel.
A lemez megjelenése óta több külföldi és hazai jazz fesztiválon megfordult formációival, ahol hatalmas sikereket arattak.

Tanár: Gereben Zita

A fiatal generáció egyik tehetséges énekesnőjét, Gereben Zitát a nagyközönség az Emil.RuleZ! együttesben ismerhette meg, de emellett számos elismert hazai együttessel dolgozott-dolgozik együtt (Modern Art Orchestra, Budapest Jazz Orchestra, Transform Quintet és Free Style Chamber Orchestra).
A Rádió Gyemekkórusa, majd a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és az MZTSZ Kőbányai Zenei Stúdió után Zita 2008-ban végezte el a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén az ének szakot.
Saját zenekarát 2007-ben alapította Gereben Zita Quintet néven, amellyel 2010 júniusában jelent meg első kiadványuk az EMI - Hunnia Records gondozásában.

 

Tanár: Csongor Bálint


Csongor Bálint vagyok, 1982-ben születtem Budapesten. Zenetanulmányimat klasszikus gitározással kedztem, de hamar rájöttem, hogy az elektromos gitár sokkal közelebb áll hozzám. 2000-ben csatlakoztam énekesként az akkor alakult Subscribe zenekarhoz, amelynek a mai napig frontembere vagyok. A Subscribe-bal volt alkalmam turnézni Európa számos országában neves külföldi zenekarok társaságában, 2008-ban pedig Fonogram-díjat nyertünk. Két másik zenekarom a Gulty Parties- Rage Against The Machine Tribute és a magyar nyelvű, modern poprockot játszó Useme, amellyel 2019-ben megnyertük a Nagy-szín-pad! tehetségmutató versenyt. Énekelni Molnár Mártától és Faith Ildikótól tanultam. Saját óráimon a Speech Level Singing („Beszédszintű ének”) technikát alkalmazom. Több, mint tíz év alatt kibővítettem saját tapasztalataimmal, saját módszertant dolgozva ki. Emellett mindig szem előtt tartom az egyéni igényeket és kvalitásokat. 

Subscribe,RATM tribute,USEME

subscribebalint@gmail.com